9. rész - Bécs

* Hétfő reggel *

Már fent vagyok. Magamtól kelltem. Boldogan, a tudattól, hogy ma újra itt lesz. Haza jött. Eszméletlenül gyorsan összekészültem és már rohantam is. Ezt vettem fel:

- Asleeeey! - Kiabáltam, és ugrottam a legjobb barátnőm nyakába.

- Óvatosan, megfojtassz. - nevetett.

- Igen, te is nagyon hiányoztál.

- Ne durcizz, tudod, hogy nekem is. - Mosolygott.

Aztán karon fogott és besétáltunk a mekibe. A sorban állás alatt végig beszélgettünk, de ahogy megláttam a kiszolgáló fiút elhallgattam.

- Te? - Meredtem magam elé.

- A agresszív szökőkutas csaj.. LISAAA! Egy adag nyugtató rendel!

- Haha.. a bocsfiú. Jobban jársz ha a rendeléssel foglalkozol és nem kötekszel.

- Mi lesz ha mégis?

- Nem akarod tudni. - Vigyorogtam rá.

- Oké, mit adhatok?

- Prémium grill csirke salátát, két narancs levet és két közepes krumplit. - Sorolta Ashley a megszokott menünk elemeit. Kifizettük és ott hagytuk a gyereket. Egy nagy adag beszélgetés és a reggeli elfogyasztása után jelzett, hogy indulni kell. Iskola van. Hajnalban keltünk, hogy találkozhassunk. Felálltam az asztaltól, és Ash-el az oldalamon elindultam kifelé.

- Hééé.. Várjatok. - Kiabált utánunk valaki. Ösztönösen megfordultunk. - Csak bocsánatot szeretnék kérni. - Furaaa. - Szeretném jóvá tenni.. - Itt szünetet tartott. - Eljöhetnétek velem délután valahova. - Persze. A bocs csávóval. Kizárt.

- Én nem érek rá. - A srác csalódott arcát látva folytattam. - De Ash.. Biztos ráér. - Hát ez.. Hihetetlenül csúnya dolog volt. De később talán még megköszöni.

- Igen? - Nézett rám hatalmas szemekkel szegény lány.

- Igen. - Böktem oldalba.

- Oké.. - Leírta egy papírlapra a számát és oda adta a bocsembernek. Aztán mentünk is.

- Mégis mi dolgod van délután?

- Hát.. Semmi.Egyszerűen nincs kedvem a sráchoz.

- A One Directiont persze nem passzoltad át. - Kuncogott, kezével a szája előtt.

- Nem is lenne mit átpasszolnom.

- Aha. - Nevetett most már teljes hangerővel.

- Nem kell nekem hinni. - Durciztam.

- Nem is hiszek. - Mosolygott, aztán átölelt.

Az út további részét csendben tettük meg. Ez nem az a kínos hallgatás dolog volt. Csak jó volt gondolkozni egy picit. Ashley-nek is. 5 teljes perce csendben van. Ez hihetetlenül ritka esemény. Ezért nem is zavartam. Csak egy köszönéssel mikor a sulihoz értünk. A terem előtt haboztam egy kicsit. Nem akartam még bemenni. Elkéstem. Rossz szokásom.

- Elnézést a késésért tanárnő. - Nem válaszolt. Nem is volt bent. Hálát adtam az Istennek és leültem a helyemre. Borzalmasan lassan telt az idő. Vénasszonynak éreztem magam mire kicsöngettek, és így volt ez minden egyes nap. Ashley volt az egyetlen dolog ami színessé tette a napjaim.

Megtudtam, hogy a szökőkutasnak van neve. Mike. Ő és Ash most együtt vannak. A buszpályaudvarig kísért minket, ott könnyes búcsút vettek ( ó.. Brühühü) és elindultunk Bécsbe. Elaludtam az úton. A határon fel kellett kelnem, aztán már nem tudtam aludni. Beszélgettünk Ashley-vel. A One Direction volt az egyedüli, és kizárólagos téma. Leszállás után egy kicsit eltévedtünk, de estére odaértünk a szálláshoz. Holnap lesz a nagy nap. Hiába volt ez a második koncertünk, ugyanúgy vártuk, mint az elsőt. Nem is akartunk aludni, de végül annyira belefáradtunk a rajongásba, hogy egyszerűen kidőltünk.