8. rész - Várakozás

Sziasztok! (: Tudom hogy megint késtem, de csak mert Siófokon voltunk. Mindegy. Itt a 8. rész. :DD Jó szórakozást! :)

- Mondjad, mit szeretnél? - Örültem, hogy nem lát, úgy mosolyogtam, mint egy idióta. 

- Semmit... Beszélgetni. - Vér szökött az arcomba, ami ennek következtében felvette egy rendesen megérett paradicsom színét. 

- Nem sietsz valahova? - Felnevetett. 

- Még nem vagyok késésben, és különben is csak egy főpróba. 

- "Csak.." Végül is... 

- Legalább 500 főpróbám volt már. 

- Niall.. Igyekezz már! Elkésünk. 

Nevettem. Muszáj volt. 

- Várjál már. Mondtam, hogy fürödni megyek. 

Még hangosabban nevettem. 

- A telefonommal? 

- Koszos volt. Oké?

Na itt meghaltam. Fogalmam sincs mi hallatszott bele a telefonba, de fuldokoltam a röhögéstől.

- Itt, itt vagy? - Próbáltam befejezni, de nem nagyon ment. 

- Igen.

- Miért suttogsz?

- Mert biztos, hogy hallgatóznak. 

- Óóó... És megmondanád mit nem hallhatnak? 

 Habozott.

- Igazad van. Végül is semmit. - most már rendes hangerővel beszélt. 

- Menjél... 

- Elküldesz?

- Rávisz a kényszer..

- Hope.. Várjál.. Még a...

- Szia Niall. - Mosolyogtam és kinyomtam.

Felpattantam és kisétáltam szökőkutunkhoz. Mármint a kutamhoz. Fura. Amikor idejövök mindig van okom Niall-re gondolni. Olyan mintha összekötne vele, anélkül hogy tudná, hogy egyáltalán létezik. Olyan gyorsan történt minden. Pár napja még az sem volt biztos, hogy az itthoni koncertjükre elmehetek. Most pedig ő hív Bécsbe. Hihetetlen. Csütörtökön indulunk majd. Anyuék azt hiszik osztálykirándulás lesz. Azt mondtuk 3-4 napos. Időjárástól függően. Félelmetes zsenik vagyunk. 

- Hé.. Figyelj jobban! - Mordultam rá a srácra, aki majdnem lesodort a szökőkútról, ahogy neki csapódott az oldalamnak. - Szerintem a szökőkút elég nagy mindkettőnknek, úgyhogy akár át is ülhetsz a túl oldalra. 

- Bocs.

- Tényleg? Ennyi? Bocs? - Bunkó.

- Valami baj van? - Jobb ötlet hiányában, egy sor szitkozódás után otthagytam. Hazafelé vettem az irányt. Jó nagy kitérővel természetesen. Késő délután értem a házunkba.Hiányérzetem volt. Ilyenkor általában Ashley-nél múlatjuk az időt. Persze ez most lehetetlen. Remélhetőleg a Bécsi utazás kárpótol majd minket. Holnap este jönnek vissza, aztán négy nap múlva indulunk is.  Istentelenül várom. 

De addig.. szét roncsol az unalom. Mondjuk.. nem csodálom. Az ajtóban állok. Közel 10 percre. Már majdnem lenyomtam a kilincset, mikor rájöttem, fölösleges. Hátra sétáltam a szobámhoz és bemásztam a nyitva maradt ablakomon. Sokkal jobb volt így. Békésebb. Igyekeztem csendben elfoglalni magam. Szerettem úgy tenni mintha nem lennék otthon. Ilyenkor azt csinálhattam amit szerettem volna. Most például fürödtem. Visszaérve csak felöltöztem és már be is bújtam a pihe-puha ágyamba. Percek alatt elaludtam. Holnapután találkozunk. 

Tudom, hogy ez most nagyon rövid, de amint tudom hozom a következőt. Ne haragudjatok. <3